| Szabó Jenő díj |
|
|
|
|
There are no translations available.
1996 „Megújítván áldott emlékű elődeink nemes kezdeményezését, Presbitérium kimondja, hogy a nagy nemzeti ünnep emlékét, tagjainak személyenkénti 5000 lejes hozzájárulásával létrehozott új alapítvány által örökíti meg. Az alapítványi tőke évi kamatából jutalomkönyvek osztassanak az iskola azon növendékei között, akik a magyar nemzeti történetből a legszebb haladást mutatják föl. A jutalom kiosztása jeles napokon, ünnepélyes keretek között, nyilvános vetélkedő után történjék az egyházközség mindenkori lelkipásztora és számadó gondnoka, valamint a mindenkori iskolaigazgató jelenlétében. Az alapító tagok közé bárki felvehető, aki a meghatározott összeget befizeti s vallomása szerint mindenben kész támogatni ezt a kezdeményezést.” A presbitérium az akkori barátosi lelkipásztor-költő, Szabó Jenő emlékére a díjat „Szabó Jenő díj”- nak nevezte el.
Nem mi találtuk ki, csak felelevenítettünk egy száz éve elkezdett, és Szabó Jenő távozásával abbamaradt kezdeményezést, aminek az volt az eredeti célja, hogy ösztönözze gyermekeinket, ifjainkat arra, hogy megismerjék népünk történelmét. A történelemnek fontos szerepe van a nemzet formálásában, a szemléletek kialakításában, a jövendő megtervezésében. A történelmi múlt felidézés, annak elbeszélése, múlt és jelen között teremt kapcsolatot és ez nemcsak az emlékezés célját szolgálja, hanem oktat és irányt is mutat. A jövő nemzedéknek nemcsak azért kell tudnia a történelem tényeit, hogy azzal büszkélkedni lehessen, hanem hogy az életnek belső tartalmat, valódi értéket tudjon kölcsönözni. Azóta tartjuk ezeket a vetélkedőket, és minden alkalommal gyarapodik tudásunk a magyar történelmet illetően, és ugyanúgy minden évben örvendezni tudunk gyermekeink buzgalmának és igyekezetének. |








